Hermelin Stilo Akadémia


A módszer, amely referenciává vált
Magyarországon elsőként ötvöztem a Kibbe-módszert a Stílus esszenciák rendszerével. Ez a fúzió pedig olyan gyönyörű eredményeket hozott, hogy akarva-akaratlanul is felforgattam a hazai stílustanácsadói piacot. Két évvel ezelőtt elindítottam az ország első Kibbe-alapú szakmai képzését, hogy ezt a tudást a hazai forrástól kapják meg a fejlődni vágyó szakemberek.
A képzéseim nem csupán elméletet adnak: hidat képeznek a módszertan és a realitás között. Megtanítalak látni, elemezni, megérteni az ügyfeleid saját stílusnyelvét, hogy olyan prémium szolgáltatást tudj nyújtani, ami kiemel a telített piaci középmezőnyből.
Strukturált tudás – Államilag elismert képzés
A Harmónia alapú stílustanácsadó képzés egy államilag elismert, hivatalos tanúsítványt adó program, amely három, egymásra épülő, de önállóan is elvégezhető modulból áll.
Kibbe tanfolyam
A szakma hazai forrásától
David Kibbe rendszere alapjaiban változtatta meg a stílustanácsadás világát: a szigorú optikai trükkök és szabályok helyett a természetes adottságok egyéni harmóniájára helyezte a fókuszt.
Mint a módszer hazai honosítója, célom, hogy ne csak elméletet tanítsak, hanem egy teljesen új látásmódot adjak a kezedbe: a Kibbe-rendszer azon modernizált és gyakorlatias adaptációját adom át neked, amelyet az elmúlt években, több száz ügyféllel való közös munka során finomítottam.
Miben más ez a képzés?
Ez nem egy hagyományos online tanfolyam. Ez egy intenzív szakmai műhely, ahol a biztos elméleti alapozást folyamatos gyakorlat kíséri.
- Valódi példák, valódi nők: A világsztárok elemzése mellett kiemelt figyelmet fordítunk a hétköznapi karakterekre. A példáim között mid-size és plus-size alkatokat is részletesen elemzünk, hogy a tudásod a való életben, minden ügyfelednél magabiztosan működjön.
Híd az elmélet és a gyakorlat között: A 10+1 alkalmas képzés során az előadások és a közös elemzések váltják egymást. Nem csak hallgatod a tananyagot, hanem aktívan használod is azt.
Mit várok tőled?
A prémium szakmai tudás elköteleződést igényel. A mesterkurzus során aktív részvételre, házi feladatokra és egy átfogó vizsgamunkára számíts. Cserébe egy olyan eszköztárat kapsz, amellyel képes leszel a stílustanácsadás legmagasabb szintjén alkotni.
Következő indulás: 2026 szeptember
Időtartam: 11 x 2,5 óra (online, interaktív alkalmak)
Minősítés: Államilag elismert tanúsítványt adó képzés.
Befektetés: 350 000 Ft
(Fizetési konstrukció: a díj 3 részletben is teljesíthető.)



Stílus esszenciák
Fedezd fel a stílus legmélyebb rétegeit!
John Kitchener módszere a stílustanácsadás egyik legkifinomultabb eszköze. Ez a rendszer nem csupán az öltözködésről szól: az arc karakterét, a testalkati sajátosságokat és a belső kisugárzás összefüggéseit tárja fel. Hiszek abban, hogy az önazonos stílus a bennünk rejlő esszenciák tudatos láthatóvá tételét jelenti.
Miben mélyülhetsz el ezen a képzésen?
Ez a mesterkurzus megtanít a sorok között olvasni: megérteni azt a finom vizuális nyelvet, amit az arcunk, a testünk és a kisugárzásunk mesél.
- A 7 esszencia világa: részletesen megismerkedünk mind a hét stílus esszencia külső jegyeivel és belső karakterével. Megtanuljuk felismerni ezeket a rétegeket, és megérteni, hogyan határozzák meg a viselt anyagokat, mintákat és kiegészítőket.
- Alkotás és elemzés: a 7+1 alkalmas képzés során nemcsak elméletet tanulsz, hanem kapsz egy új szemüveget a divat világához is. Rengeteg szettet elemzünk és alkotunk közösen, hogy a tudásod ne csak információ maradjon, hanem készségszintű szakmai eszközzé váljon.
Szakmai igényesség és elköteleződés:
A mesterkurzus során aktív részvételre, elmélyült házi feladatokra és egy komplex vizsgamunkára számíts. Cserébe egy olyan látásmódot kapsz, amellyel képes leszel az ügyfeleid stílusát új szintre emelni.
Következő indulás: 2026 szeptember
Időtartam: 8 x 2,5 óra (online, interaktív alkalmak)
Minősítés: Államilag elismert tanúsítványt adó képzés
Befektetés: 250 000 Ft
(Fizetési konstrukció: a díj 2 részletben is teljesíthető.
Tanulj velem és válj magabiztos szakértővé az esszenciák világában!
Stílusgyakorlatok
A valódi transzformáció
Amikor a Kibbe-módszer és a Stílus esszenciák elméleti alapjai már magabiztosan rögzültek, elérkezett az idő a legizgalmasabb szakaszhoz: a megvalósításhoz. A stílustanácsadás valódi próbája az éles helyzet, ahol az elemzésekből élő, lüktető és önazonos szettek születnek.
A Stílusgyakorlatok egy intenzív szakmai műhelymunka, ahol a vezetésemmel, kis csoportokban, inspiráló és változatos helyszíneken mélyítheted el a tudásodat.
Mi történik a gyakorlat során?
- Éles látásmód: valós karaktereken, különböző alkatokon és arcokon keresztül gyakoroljuk az öltöztetést. Itt nem elméleti példákkal, hanem hús-vér emberekkel dolgozunk.
- Karakterépítés: megtanulod, hogyan hozd felszínre az ügyfeleidben rejlő teljes potenciált.
- Szakmai biztonság: rutint szerzel a különböző textúrák, minták és szabásvonalak adaptációjában, így a jövőben bármilyen típusú ügyféllel magabiztosan fogsz tudni dolgozni.
Ez a kurzus a stílustanácsadás legörömtelibb, alkotó folyamata, ahol a tanult módszertan végre fizikai valósággá, látványos és önazonos megjelenéssé válik.
Indulási időpontok: 2026 szeptember
Időtartam: 4 x 2,5 óra (személyes gyakorlati alkalmak)
Befektetés: 150 000 Ft
Lépj ki az elmélet világából, és válj a megvalósítás mesterévé!

Kiknek javaslom a Hermelin Stilo Akadémia képzéseit?
A képzéseimet úgy építettem fel, hogy azoknak nyújtsanak valódi szintlépést, akik nem elégszenek meg a hagyományos stílustanácsadás kereteivel, és vágynak a stílus mélyebb összefüggéseinek megértésére.
Szakmabelieknek, akik a piac élvonalába vágynak
Stílustanácsadóknak, stylistoknak, a szépség- és divatiparban dolgozó szakembereknek, akik szeretnének kitörni a középmezőnyből. Azoknak, akik az ország első számú forrásától szeretnének tanulni, hogy ügyfeleiknek valódi transzformációt és prémium minőségű szolgáltatást nyújthassanak.
Önmagukra igényes nőknek, akik a stílust önismereti útként élik meg
Azoknak a tudatos felfedezőknek, akik már ráébredtek arra, hogy a színtípusunk ismerete csupán a kezdet. Ha érzed, hogy az öltözködésed ennél sokkal többet mesél rólad, és készen állsz egy mély, izgalmas belső utazásra, ahol a tükörkép és a belső világod végre összhangba kerül.
Akik levetkőznék a stílusbeli gátakat és elvárásokat
Azoknak, akik készek lebontani a félelmek és frusztrációk falait. A képzés segít az öltözködéssel kapcsolatos szorongásokat valódi önelfogadássá és magabiztossággá formálni, ahol a középpontban nem a divatnak való megfelelés, hanem az önszeretet áll.
A vizuális harmónia és a részletek szerelmeseinek
Akiket a puszta darabokon túl a miért is érdekel. Akik vágynak a textúrák, az anyagok esése, a minták ritmusa és a kiegészítők dinamikája mögötti logika megértésére, és szeretnék elsajátítani a harmonikus szettek összeállításának minden csínját-bínját.
Foglalj időpontot, vagy írj üzenetet és tegyél egy lépést a szuper stílusos énedhez!



és támogatásával valósult meg.



